2012. június 18., hétfő

Recept - Extra friss padlizsánkrém

Mostanában figyelek arra, hogy az ételeket teljesen, vagy részben nyersen készítsem el, így jobban megőrzik kincseiket. A megszokott ízeket még pótolom kevés főtt/ sült hozzávalóval. Ez alkalommal a padlizsánok egy harmadát sütöttem, a többit pedig nyersen turmixoltam a krémhez. Mint mindig most is igyekeztem minden hozzávalót organikus forrásból beszerezni.

Hozzávalók

-3 jókora padlizsán
-egy marék friss, házilag csíráztatott mungo bab
-egy csésze paradicsom püré (legjobb a frissen, házilag leturmixolt paradicsom, most bio paradicsom pürét használtam)
-fél fej lila hagyma
-3-5 gerezd fokhagyma (mérettől függően)
-hidegen sajtolt olívaolaj
-fél citrom
-körülbelül egy dl víz
-egy kis petrezselyemzöld
-só, frissen őrölt bors, oregano ízlés szerint, és én tettem bele egy kis termelői nyers akácmézet is

Elkészítés:

A padlizsánok egyikét héjastul, félbe vágva a sütőbe helyezzük, közepes lángon grillezzük a sütőrácson körülbelül negyed órán át. 
Eközben a másik két padlizsánt, a hagymát, a fokhagymákat meghámozzuk, apróra szeljük, és összekeverjük a többi hozzávalóval. Az elkészült, kihűlt sült padlizsán belsejét kiskanállal lefejtjük, és a keverékhez adjuk, az egészet tetszőleges állagúra turmixoljuk.
A tálaláshoz friss zöldfűszereket tehetünk a tetejére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése