2012. április 30., hétfő

Tippek - Főzelék sűrítés főzelékkel

Elhagyhatjuk az összes sűrítő anyagot, amelyeket a főzelékbe, krémlevesbe tennénk, pusztán annyit kell tennünk, hogy a félig megpárolódott zöldségek kb. egy harmadát leturmixoljuk, és ezt a pürét fűszerezzük, ha kell még, vizezzük. A kapott turmixot a maradék félkész zöldséghez adjuk, és készre főzzük. Az eredmény sűrű, laktató, egészséges és finom krémleves, vagy főzelék.

Különböző nézetek, és ellentmondások

Mivel önkénytelenül is elég sokat keresgélek, kérdezősködöm, így egyre több új információra, akár az én étrend modellemmel, vagy egymással ellentétes javaslatok, tiltólisták tucatjaira akadok, melyek külön univerzumokként léteznek e témában.
Sok fórumbejegyzést is olvastam, ahol a bizonyos elvek ellen és mellett vérre menő meggyőző akciót indítókon kívül, csak tanácstalan, sötétben tapogatózó sorstársak sorait találtam - érdemi információkat elenyészően.

Íme néhány dolog, amely az én diétámmal nem mindenben egyezik, más források által pedig kerülendőnek minősíttettek, vagy épp ajánlottnak nyilvánították őket. Tehát ezek különböző vélemények, melyek az enyémtől eltérőek, és fontosnak tartom papírra vetni őket a teljesség kedvéért:

Egy természetgyógyász véleménye szerint az alábbiakat nem szabad enni a szigorú szakaszban, amelyeket néha különösen ajánlanak a legtöbb diétában, és én is fogyasztom:

-xylit, és bárminemű növényi cukor
-korpa, teljeskiőrléű termékek
-hidegen sajtolt olajak, az általa megjelölt ok, hogy penészgombát tartalmazhatnak, helyette állítólag finomított olaj
-tojás
-natúr joghurt

Szerinte szabad fogyasztani:

-durum fehérliszt, hántolt gersli, köles, hajdina, 120-as rozsliszt
-vaj
-finomított olaj
-janga joghurt

Találtam még egyéb tiltólistás dolgokat, melyek csak néhány diétajavaslatban megtalálhatók, és számomra ezért nem egyértelmű a tiltott mivoltuk.
Ebből a forrásból táplálkozva még pár élelmiszert kihagyhatunk, amit egyébként ártatlannak ítélnénk..

Ezek közül a nem minden diétában említett, tiltott ételfélék:

-padlizsán
-a búzát úgy általában tiltja
-a finomított olajakat is tiltja, melyet az előzőleg említett alternatíva épp javasol
-szójatermékek (ezt több helyen is olvasni)
-rebarbara
-kesudió, pisztácia

-az állati fehérjék mellőzését, csökkentését is ajánlja

Én az alábbi elvek szerint csinálom jelenleg a kúrámat:

-természetes, amikor csak lehet, bio élelmiszerek, nem feldolgozott "finomított" élelmiszerek

-kevés hús, hamarosan keresek egy bio forrást, ahonnan ez beszerezhető
(hozzá kell tennem, hogy a Candida diétát megelőző két hónapban szinte egyáltalán nem fogyasztottam húst, tojást, és tejterméket sem, méregtelenítés céljából)
-immunerősítés első sorban, és főként bizalom a testem és a lelkem erejében, regeneráló, öngyógyító képességében
-méregtelenítés, gombaölés (oregano olaj, grapefruitmag olaj, sok bio citrom frissen facsart lé, C vitamin, multivitamin, probiotikum)


--


Update:


Változtattam a tiltólistán, az ellentmondások maximális kikerülése, és a gyorsabb gyógyulás érdekében.
A mai naptól kezdve nem eszem a szigorú diéta keretén belül:

-bárminemű állati fehérjét
-zabkorpát (illetve ezáltal már semmilyen gabonát)
-olajokat (kizárólag, ami az elfogyasztott olajos magvakban van)

-xylitet

Így, azt hiszem kicseleztem az összes tiltólistát, ugyanis a zöldségeket, natúr magvakat egyik sem tiltja egyértelműen. Több kreativitásra lesz így szükségem a konyhában, majd meglátjuk mi sül ki belőle.



Update 2:

Eszem tejterméket (túró, gomolya, joghurt) és nagyon ritkán tojás fehérjét, zabkorpát, kölest, köleslisztet, mandulalisztet.

Update 3:


Az étrendemet teljesen, alapjaiban megváltoztattam, és már nem a 'hagyományos' Candida-diéta szerint folytatom. Erről bővebben itt olvashatsz.

Candida diéta, 1. szakasz, 3.nap


reggeli-tízórai: 
  • natúr joghurt
  • 1 csésze zöld tea borsmentával
ebéd:
  • spenótos, illatos tonhal törökmogyoróval (reszelt zeller, tegnapi spenót maradéka, medvehagyma, koriander, fél citrom leve, frissen őrölt színesbors, zöld kardamom)
  • egy liter víz 5 csepp oregano olajjal
  • retard C vitamin kapszula, probiotikum
uzsonna:
  • 2l citromos víz 20 csepp grapefruitmag olajjal, 15 csepp oregano olajjal
  • natúr joghurt
vacsora:
  • zöldsaláta, tört magvakkal (fejes saláta, uborka, pritamin, paradicsom, mandula, tökmag, olívaolaj, pár csepp citrom, medvehagyma)
  • 1l citromos víz 10 csepp grapefruitmag olajjal, 5 csepp oregano olajjal
  • multivitamin, retard C vitamin kapszula, probiotikum

2012. április 29., vasárnap

Recept - Zabkorpás szezámmagos ropogós

Hozzávalók:


  • két rész zabkorpa
  • egy rész szezámmag
  • egy rész tetszőlegesen választható olajos mag őrlemény (kihagyható)
  • egy kevés olívaolaj illetve tetszőleges hidegen sajtolt olajak
  • langyos víz
  • tengeri, vagy himalája só
  • fűszer, amihez kedved van


Tippek:
  • guszta, és izgalmas ízt, állagot ad egy kis durvára tört mag a tetején
  • alternatív hozzávalók igény szerint pl.:  reszelt gyömbér, friss zöldfűszerek, vagy újhagyma, megengedőbb diéta esetén gyümölcsök, répa (xylittel pedig akár édes kekszként is használható)


Elkészítés:

   Összekeverjük a hozzávalókat, és az egészet legjobb állni hagyni egy-két órát. Így beszívja a folyadékot, és a tocsogós pépünkből hamarosan formálható massza lesz. Ezután dörzsöljünk egy kis olívaolajat a markunkba, és gyúrogassunk golyócskákat, majd lapítsunk kekszformákat belőle. (Ha több időd van, egy kis zabkorpával ki is nyújthatod, és bármilyenre szaggathatod.)

Az így nyert lágy kekszecskéket óvatosan helyezzük egy olívaolajozott, vagy sütőpapíros tepsibe, pizzasütőbe, ha lágyabb állagot szeretnénk, egy pár csepp olívaolajat még tehetünk rá, és közepes-nagy lángon süssük, a sütő alsó harmadába helyezve. Mivel nagyon vékony a tészta mindenképp nézni kell, mert hamar odakaphat.

Recept - Medvehagymás vegán spenót

Hozzávalók:
  • szép, nagy csokor spenótlevél, ha nincs, kettő darab fagyasztott püré
  • egy marék friss medvehagyma
  • egy-két evőkanál olívaolaj
  • tengeri, vagy himalája só
  • egy kevés víz
  • frissen őrölt feketebors

    (ízlés, és igény szerint a tálaláshoz  növényi tejszín, joghurt illetve, ha fogyasztasz tejterméket, natúr joghurt)
Elkészítés:

Először is megfogjuk a csokor spenótlevelet, és medvehagymát, a lábasba tesszük, lassú tűzön pároljuk, amíg össze nem esnek és a színük haragos zöld nem lesz. Ekkor felengedjük egy kis hideg vízzel, összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk az olívaolajat, sót, borsot, és még egy utolsót rottyantunk rajta.


Tálaljuk magában, bármilyen növényi tejkészítménnyel, vagy natúr joghurttal. Tálaláskor, ha élőflórás joghurtot használnánk, várjuk meg, amíg kicsit kihűl a tányéron, és csak azután adjuk hozzá.
Szórhatunk rá még szinte bármilyen zöldfűszert, borsot, vagy hagymafélét.

 Garantáltan jóllaksz vele mindenféle dresszing, vagy feltét nélkül is.


Candida diéta, 1. szakasz, 2. nap



Ezen a napon különösen élveztem a diétás étkezést, jó érzéssel töltött el az elkészítés, és az evés is.


reggeli:
  • natúr joghurt
tízórai:
  • zabkorpás szezámmagos ropogós, mandulás változat
    > recept
  • zöldsaláta (pritamin, uborka, medvehagyma, fejes saláta, újhagyma)
ebéd:
  • medvehagymás, vegán spenót, és natúr joghurt
    > recept
  • 1l citromos víz 20 csepp grapefruitmag olajjal, 10 csepp oregano olajjal
  • retard C vitamin kapszula
uzsonna:
  • zabkorpás szezámmagos ropogós, mandulás változat
  • zöldsaláta (pritamin, uborka, medvehagyma, fejes saláta, újhagyma)
  • 1l víz
vacsora:
  • 1l citromos víz 10 csepp grapefruitmag olajjal, 15 csepp oregano olajjal
  • multivitamin, retard C vitamin kapszula, probiotikum
  • natúr joghurt
  • mandula

2012. április 27., péntek

Candida diéta, 1. szakasz, 1. nap



Nos, elkezdtem a Candida diétát.


Sok receptgyűjteménnyel, diétajavaslattal, bloggal szemben én valóban szigorúan szeretném venni, és ezt az elhatározásomat a korábbi 2 hónapos diétám, és léböjtöm sikeres véghezvitele után úgy érzem, következetesen be is tudom tartani - említésre méltó még, hogy ilyen módon eddig 12 kg-ot és jó pár centit fogytam 2 hónap alatt, pusztán természetes módszerekkel, mozgással. Ennek részleteit szívesen elküldöm az eziránt érdeklődőknek, illetve hamarosan közzéteszem, jó és rossz tapasztalatokkal együtt, őszintén.


Nem vagyok dietetikus, orvos, vagy természetgyógyász, így ezek a sorok pusztán egy laikus, és "projectjét" saját erejéből, fantáziájából, és többféle forrásból táplálkozva összeállító nő gondolatai, élményei, jegyzetei.


Innentől, ha nem is minden nap, de a diétám minden egyes napját részletesen közölni fogom, zöld színnel jelölve a bio élelmiszereket, feketével a nem bio, vagy bizonytalanabb eredetűeket, és pirossal a tiltott javakat.


Szeretném elmondani, hogy a diétámban a kialakult ételallergiáimat is figyelembe veszem, amit nektek viszont nyugodtan ajánlok, amennyiben nem vagytok allergiásak, illetve, amennyiben az adott ételféleség a diéta keretein belül eredetileg is fogyasztható lenne.
Ezek a következők: fokhagyma (sajnálatos, mert anti candidás hatású, és nagyon szeretem, helyette medvehagymát fogyasztok) répa, barack, pulyka, dió, sertés, osztriga, majoranna, vaj, aludttej, szegfűszeg, tojássárgája.


Az általam a Candida diéta keretein belül mellőzött élelmiszerek listáját megtekinthetitek ebben a bejegyzésben.







Íme hát az első nap


reggeli:
  • 1l citromos víz, 10 csepp grapefruitmag olajjal, 5 csepp oregánó olajjal
  • tegnapi csirke maradéka natúr joghurttal (kókusztej, zabkorpa, medvehagyma, brokkoli, olívaolaj, bazsalikom, szerecsendió, cayenne bors, oregano, frissen őrölt színes bors)
  • zöldsaláta (pritamin paprika, bazsalikom , petrezselyem, kígyóuborka, újhagyma, fűszerek)
tízórai:
  • natúr joghurt, darabosra őrölt mandulával xylittel
  • 1l citromos víz 10 csepp grapefruitmag olajjal, 10 csepp oregano olajjal
  • multivitamin tabletta, retard C vitamin kapszula 500mg 
ebéd-uzsonna:
  • medvehagymás brokkolis csirke (ezúttal zabkorpa és kókusztej nélkül, petrezselyemmel, friss bazsalikommal, újhagymával, őrölt szezámmaggal, csípős zöldpaprikával, szerecsendióval, frissen őrölt színes borssal, cayenne borssal, zöld kardamommal, pár csepp citrommal)
  • 1 l citromos víz 10 csepp grapefuitmag olajjal, 10 csepp oregano olajjal


vacsora:
  • 0,5l citromos víz
  • retard C vitamin kapszula
  • paradicsom
  • mandula

Lista - Mit nem fogyasztok egyáltalán a Candida diéta első szakaszában?

Itt vannak azok a termékek, amelyeket én nem fogyasztok. Az orvos által készített diéta, és még néhány forrás összevetésével rendeztem egységessé.
Ez egy szubjektív lista, de inkább szigorúbb, mint megengedőbb az általam találtaknál:
  • tejtermékek (kivéve bio natúr joghurt, ritkán gomolya)
  • pékáruk (kivéve, tiszta zabkorpa levesbe főzelékbe keverve, zabkorpás ropogósnak megsütve, nem teljes kiőrlésű liszt, csakis a korpa, illetve gabonakávé)
  • gyümölcsök, mindegyik, kivéve feketeáfonya, citrom, grapefruit
  • babfélék, hüvelyesek (beleértve a szóját, tofut, kivéve később bio szója rizs ital néha)
  • zsírok, és olajok (kivéve hidegen sajtolt lenmag, tökmagolaj, olívaolaj)
  • dió (ételallergia miatt is) földimogyoró (illetve a sózott, növényi olajjal kezelt olajos magvak egyikét sem, a natúr magvakat igen)
  • tartósítószerek, adalékanyagok, sűrítők, keményítők, édesítőszerek stb
  • rizs (később kivéve kevés rizstej, barnarizsből)
  • cukor
  • méz
  • üdítők, szénsavas dolgok (még a bolti 100% gyümölcs, zöldséglevek sem, még a bio sem)
  • élesztő, és élesztőt tartalmazó, vagy erjedéssel készült dolgok
  • ecetek, és ecetet tartalmazó ételek
  • olívabogyó
  • gomba
  • semmiféle előregyártott étel, szósz, leves alap, fűszerkeverék stb.(ezeket egyébként sem fogyasztom)
  • tej helyettesítőket sem (kókusztej, rizstej, zabtej, szójatej stb.)
  • kávé
  • fekete tea
  • alkohol
  • tojás
  • nagyipari hús, és húskészítmény, marha, sertéshús
  • bármilyen hús késztermék (pl sonka, szalonna, szalámi, felvágottak májas, elősütött fagyasztott hús - vagy ki tudja mi) később elhagytam a húst
Update:
A diétám negyedik napján úgy határoztam, hogy a szigorú szakasz alatt egyáltalán nem eszem állati fehérjét, gabonát, olajat, és xylitet sem. Kizárólag zöldséget és magvakat.

Update 2:


A tizedik naptól fogva eszem natúr joghurtot, és natúr kölesgolyót.