Az egyre kevésbé egzaktul vezetett naplózás jól mutatja az étkezéseim rendszertelenné válását, és az ételek kevésbé nagy gonddal történő elkészítését, amit mindenképpen vissza szeretnék állítani. A legfontosabb a folyadék fogyasztás, észre sem veszi az ember, mennyire elfelejti, és többször ez lehet a problémák nyitja - derül ki egy kancsó víz, vagy citromos víz legurítása után.
24. nap:
Nagyrészt egész nap spenótot ettem, illetve egy kis salátát, kölesgolyót, áfonyás turmixot, gabonakávét
25. nap.
Spenót maradéka, kevés főtt krumplival plusz friss saláta, áfonyás turmix, kakukkfű tea, kölesgolyó
26.nap:
A mai napon kicsit pihentetni szerettem volna az emésztésem, így szinte egész nap csak teáztam, illetve megettem egy uborkavéget, és egy kis párolt brokkolit, hagymával.
Rajta kaptam magam, hogy elkezdtem nassolni, 'csak azt, amit lehet' pl. a kölesgolyót, magvakat, amelyeknek nem könnyű mértéket tartani a fogyasztásában, etetik magukat, de mégis kell, mert érzem, hogy nem jó, hogy másra van szükségem, és ennek a rossz szokásnak a 'lefordítása' a diétás étrendre igazából nem vezet sehová. A gyümölcsök nagyon hiányoznak, például nassolás helyett-gyanánt korábban megettem egy almát és teljesen elteltem, és semmi másra nem volt igényem, így most kénytelen vagyok magamnak zöldség "nassokat" készíteni, csak uzsonna, vagy tízórai gyanánt, és ezekkel hamar jól is lehet lakni, tehát duplán jó.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése